Minőséget és eleganciát álmodtak a Belvárdi Fogadóba

25 szept. 2014 Vaskor István

Exkluzív és modern, ugyanakkor családias és meghitt. Ez a Belvárdi Fogadó, melyet a Baranya megyei Belvárdgyulán járó turistának vétek lenne kihagyni.

belvardi1Belvárdgyula Pécs és Mohács között félúton található: mindkét – sok jelentős turisztikai látványossággal bíró – város alig negyedórányi autóútra fekszik a Belvárdi Fogadótól. Ám az ország más részeiről érkező vendégek is könnyen rátalálhatnak a fogadóra, hiszen az M6-os autópálya csupán néhány kilométerre, az 57-es út pedig közvetlenül a fogadó épülete mellett halad el.

A fogadó külső eleganciája már sejteti, hogy az épület belseje is a vendéglátás, vendégfogadás minőségét rejti. Nem véletlen, hogy a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének ajánlására a Belvárdi Fogadó megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést. Mindez a Schmidt-család munkájának köszönhető, akik két éve működtetik az egységet.

belbardix- Ötven éven keresztül a Csabagyöngye Vendéglő üzemelt fogadónk helyén – mondja érdeklődésünkre Schmidt Jánosné –, de az 2010-ben bezárt. Mi egyrészt érzelmi okok miatt – mert kötődünk a környékhez – azonban szerettük volna megmenteni ezt a kedves helyet, másrészt úgy gondoltuk, hogy vidéken, messze a nagyvárosok nyüzsgő belvárosaitól is szükség van jó éttermekre. Családi vállalkozásunk álmodta meg az új arculatot, valamint a vendéglátásra és szállásadásra alapuló szolgáltatásokat. Ezen álmaink mentén – pályázati források igénybevételével – sikerült megszépíteni és kibővíteni az épületet. A Belvárdi Fogadó 2012. november 24-én nyílt meg.

- Szemnek és léleknek is gyönyörű az épület minden szeglete. Ez volt az álmuk?
- Ami az épület hangulatát illeti: a tervezés és kivitelezés során az egyszerűségre és letisztultságra törekedtünk, célként pedig a külföldön sokszor tapasztalt minőségi vendéglátást fogalmaztuk meg – hazai „hangszerelésben”. Ezen kritériumokat nem csupán a berendezésekre, hanem a felszolgálásra és az ételekre is próbáljuk érvényesíteni. Ma már örömmel mondhatom, hogy erről a „kényeztetésről” a hozzánk betérő vendégek nagy megelégedéssel nyilatkoznak.

belvardi5- Az elegánsan „felöltöztetett” asztalokat, a terítést, étlapjuk változatos kínálatát nézve egyáltalán nem meglepő, amit Ön mond.
- Elkötelezettek vagyunk a magyar konyha, és a térség ízei iránt, így kínálatunk javát jól ismert ételek alkotják. Különös gondot és figyelmet fordítunk arra, hogy – a legmodernebb (sous-vide) konyhatechnológia segítségével – ételeinket kiváló és friss alapanyagokból készítsük. Az új eljárások és eszközök használatával a magyaros fogásokat – az ételek hagyományos értékeit megtartva – a modern és egészséges táplálkozás szempontjainak megfelelően készítjük el.

- Az épület bővítése során alakították ki szálláshelyeiket, illetve a wellness-részleget. Mit kell tudnia a leendő vendégeknek ezekről a szolgáltatásaikról?
- A fogadó emeleti része egy wellness-panzió kilenc szobával, melyek között egy-, két-, három- és négyágyas szobák is találhatók, igazi kényelmet biztosítva az egyedül érkezőknek és a családoknak is. Szállóvendégeink igényeinek kielégítése érdekében ingyenes wellness-használatot biztosítunk pezsgőfürdővel, egy finn és egy infraszaunával. A korábban meglévő pinceszinten a felújított automata tekepályát is használhatják vendégeink. Érdekességként említhető, hogy készíttettünk egy mobil dobogót, amellyel rendezvények esetén lefedhetjük  a tekepályát.

belvardi4- Feltételezem, hogy akkor rendezvényekben sincs hiány.
- A Belvárdi Fogadó kedvező adottságainak köszönhetően sokféle rendezvény ideális helyszíne. Esküvők, borvacsorák, céges összejövetelek, baráti és szülinapi partik lebonyolítására is alkalmas az épület. Szolgáltatásainkat – tekepálya, wellness, illetve a szálláshelyek – az ilyen rendezvények szervezői és résztvevői kedvezményes áron vehetik igénybe. Örömünkre a vendégek között jelentős számú a külföldi, köztük sok német található. Ők nemcsak magánszemélyként, hanem gyakran üzletemberként látogatnak el a fogadóba, köszönhetően a német cégek környékünk sikeresen működő leányvállalatainak.

belvardi2- Milyen környékbeli programokat ajánlanak az Önöknél megszálló vendégeknek?
- Mohács és Pécs látnivalói kézenfekvőek. A rendkívüli népszerűségnek örvendő Villányi-borvidék is hasonló távolságra található, így egy-egy villányi fesztivál vagy borkóstoló is könnyen elérhető fogadónkól. Ezek mellett a Belvárdi Fogadó közvetlen környezetében a vendégek számára vadászatra és horgászatra is van lehetőség. Aki e gyönyörű tájon jár, térjen be hozzánk, biztosan nem csalódik bennünk. Szeretettel várjuk vendégeinket.

További információk a Belvárdi Fogadó weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek