Felejthetetlen élményeket kínál a Visegrád Gokart és Kalandpark

24 szept. 2014 Vaskor István

2012 júliusában nyílott meg Visegrád legújabb szabadtéri szenzációja, a Visegrád Gokart és Kalandpark, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. 

gokartvisegrad1Visegrád régóta kedvelt helye a hazai és külföldi turistáknak, hiszen a település megannyi látnivalót kínál,megannyi szállodája és étterme pedig a városba érkezők kényeztetését szolgálja. Szabadidős program is bőséggel akad, melyek közül kiemelkedik a harmadik éve a festői szépségű Lepence-völgyben a 11-es főút 45-ös kilométerkövénél működő Visegrád Gokart és Kalandpark.

- Magam is kedveltem és kedvelem az extrém sportokat,például a gokartot és a „kalandsportokat” mondja Visnyovszky András tulajdonos. - A park háromezer négyzetméteres területe,mely a régi Lepencei strand parkolója volt,szinte kínálta magát a gokart és kalandpark megvalósításához, annál is inkább, mert Visegrád turisztikailag frekventált település Magyarországon, gokart-pálya pedig nincs a közelben.

gokartvisegrad2A zöldövezet, a táj, a Duna közelsége még inkább vonzóvá teszi a Visegrád Gokart és Kalandparkot. A park közvetlenül a Duna mellett helyezkedik el, így a kötélpálya magaslataiból csodálatos látványban van részük a „kalandozóknak”: eléjük tárul a Dunakanyar és a Visegrádi fellegvár is, az adrenalin szintet pedig tovább növeli, hogy a kötélpálya a gokart-pálya fölött húzódik, így a versengő autók suhanása is a magasból tekinthető meg.

- A kötélpálya minden generációnak felejthetetlen élményt nyújt – említi Visnyovszky András. – A felnőtt kalandpályák a ,,piros" kezdőknek 5 illetve a ,,fekete" haladóknak 9 méter magasan futnak,ezeken 60 különféle feladatot oldhatnak meg a vállalkozó szellemű kalandozók. A gyerekeknek kialakított ,,citromsárga"kalandpályát 1,5 méter magasan – már 4 éves kortól használhatják a kicsik. Mielőtt azonban bárki belevág a „mókázásba”, rövid oktatás keretében megismeri a park szabályait és biztonsági előírásait, nem csak a kötélpályára, hanem a gokartra vonatkozóan is.

gokartvisegrad5xMa 36 gokart várja a vendégeket. A felnőtt gokartokat 140 cm magasságtól lehet igénybe venni, míg a gyerek gokartokat 5 éves kortól használhatják a legkisebbek. Kétszemélyes gokartjaikat családosoknak ajánlják, ezekbe egy felnőtt (18 éven felüli) és egy gyerek (4-10 éves korig) tud egyszerre beülni. Természetesen minden „versenyzőnek” biztosítunk bukósisakot, maszkot a bukósisak alá, valamint gokart overállt is. A pálya hossza 380 méter!

- Pályánkon időmérő berendezés is működik – említi a tulajdonos. – A vendégek úgynevezett ledfalon látják köridejeiket, melyeket kérésre kinyomtatunk. Minimum négy fős társaságoknak Forma 1-es mintára versenyeket is rendezünk, melyek 8 perces szabadedzésből, 8 perces időmérőből és a 15 körös versenyfutamból állnak.A verseny végén érmekkel,kupákkal,pezsgővel díjazzuk a dobogósokat.

S ezzel még nincs vége a kínálatnak! Külön pályán kipróbálhatók a felnőtt és gyerek pedálos gokartok és balance bike-ok, az Euro Jumping 4 trambulinján pedig már 4 éves kortól a fellegekbe ugrálhatnak a látogatók. A sok különleges sportolási lehetőség mellett 300 négyzetméteres sörsátorral – abban játékok sokaságával, büfével is várják a vendégeket. A gokart és a kalandpark egyébként sötétedés után is – reflektoros kivilágítással, a még extrémebb élményekért - üzemel!

gokartvisegrad4xy- Csapatépítő tréningeknek is kiváló helyszín kalandparkunk – mondja a tulajdonos. – Örömünkre sok cég él is a lehetőséggel, és közülük több visszatérő partnerünknek számít. Osztálykirándulásoknak is jó programja a kalandpark, egyre több tanulói közösség látogat el hozzánk. Fontos tudnivaló az is, hogy nálunk bankkártyával, Erzsébet utalvánnyal és Szép Kártyával is fizethetnek a vendégek. Nyitva tartásunk egész évben minden nap 9-22 óra között várjuk a látogatókat. Egyedül az időjárás viszontagságai gördíthetnek akadályt elénk: nagy hó vagy szakadó eső esetén zárva vagyunk.

Visnyovszky Andrástól megtudtuk: két vendéglátó egységet is üzemeltet Visegrádon: a Plintenburg Éttermet és a Gondűző Pizzériát,mindkettő a Duna parton a 11-es főút mellett található. Ám nem is feltétlenül szükséges helyet foglalni éttermeikben: a pizzafutár a helyszínre, azaz a kalandparkba viszi a megrendelt ételt.

Mit is lehetne a fentiek ismeretében mondani? Kalandra fel, irány Visegrád!!! Ha valóban felejthetetlen kalandokra vágynak, látogassanak el a Visegrád Gokart és Kalandparkba!

gokartvisegrad2xTovábbi információk a 06-30-509-80-91 telefonszámon kaphatók, vagy a Visegrád Gokart és Kalandpark weboldalán és Facebook-oldalán érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek