Országos Bionap: leleményes őseink nyomában

27 aug. 2014 Administrator

A szántó-vető ember munkájára régen azt mondták: műveli a földet (vagyis a Földet), kiszolgáltatva a természet erőinek, a kártevőknek, a kórokozóknak.

bioetel1Leleményes őseink azonban nem hagyták magukat, könnyűfegyverekkel vették fel a harcot. Vetésforgóval, a kártevők összegyűjtésével, ellenálló növény- és állatfajták szelektálásával, a talajt pedig pihentették és trágyázták. A világ azonban nagyot fordult, és a második világháború vegyipari fellendülése a mezőgazdaságot is átformálta. Keleti „szomszédunk” kiadta a jelszót: „Nem könyöradományokat akarunk a természettől, hanem elvesszük, ami jár!”

Hullott a műtrágya, dőlt a permet, nőttek a hozamok és elpusztult kártevők tetemei hevertek a növények alatt. Az eredmények látványosak voltak, pár évtized alatt azonban bizonyossá vált: súlyos árat kell fizetnünk a mennyiségi növekedésért. Először gyanús volt, hogy elhallgatott a szántók körül a madárdal… Pusztult az élet a vegyszerek nyomán és összefüggés kezdett kirajzolódni egyes betegségek előretörése, valamint a növényvédő szerek elterjedése között.

bioetel2Ezek a felismerések hívták életre a tudatos biogazdálkodást. Persze mondhatjuk, hogy őseink is biogazdálkodtak - másra nem is volt lehetőségük. A jelenkor biogazdálkodása azonban nem „korhű” visszatérést jelent a régmúlt időkhöz. Jó tízezer év tapasztalata ötvöződik benne korunk tudományos és műszaki fejlődésével.

Ha szeretne többet tudni, hogy valósul ez meg egy biogazdaság mindennapjaiban, látogasson el 2014. szeptember 07-én, vasárnap a Magyar Biokultúra Szövetség által szervezett Országos Bionapra, Gödöllő közelébe, a SZIE-MKK Babatvölgyi Biokertészeti Tanüzemébe!

A részletes programot keresse a www.biokultura.org weboldalon.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek