Örökségvédő tábor sümegi vendégekkel Cegléden

17 aug. 2014 Kőhalmi Dezső

A Ceglédi Városvédő- és Szépítő Egyesület pályázatát támogatva, a városi önkormányzat finanszírozásában került sor a környezetvédő táborra Cegléden.

cegledtabor1Egyéves kihagyás után idén folytatódott a kilenc esztendeje megkezdett cserekapcsolat a sümegi és a ceglédi városvédő fiatalok között. A Sümegi Városvédő- és Szépítő Egyesület ifjúsági tagozatának tagjai közül heten keltek útra Ceglédre, Bókkon Gyula tanár, választmányi tag vezetésével. Az ifjak a fogadó város fiataljaival együtt részt vettek a városszépítő munkában, kirándultak, sportoltak és vetélkedtek. Jövő nyáron Sümeg lokálpatriótái fogadja a ceglédieket.

Az egyesület munkatervének megfelelően megrendezett táborozásra a sümegiek mellett tíz, 13-16 év közötti fiatalt hívtak meg Ceglédről, s környékéről. Közöttük többen akadtak olyanok, akiknek már felnőttkorú testvére szintén részt vett a korábbi hasonló cseretáborokon s ma már ők is a városukat szerető polgárok táborát gyarapítják.

cegledtabor2Az első délutánon, az önkormányzati horgásztanyán múlatták az időt a fiatalok. A rendezvények során eljutottak a Budai úti fürdőbe, valamint kirándultak erdei iskolába is. Megtekintették továbbá a Dobmúzeumot és jártak az evangélikus, valamint a református nagytemplomban. Valamely sétájuk közben tájékoztatást hallhattak a környezetvédők az egyik választmányi tagtól a Gubody kert szobrairól, valamint az ott látható székelykapu s kopjafák történetéről. Természetesen a városszépítő munkát is végeztek, melynek során rendbe tették a felüljáró lábánál lévő, “Üdvözöljük városunkban” feliratot tartalmazó mini parkot. Takarítottak további az Eötvös, a Kölcsey a Kossuth s a Szabadság tereken, valamint a Gubody kertben. Az egyik napon a gyerekek Sümegről hozott ajándékfát ültettek el Hegedűs Ágota alpolgármester kíséretében a Kossuth téren.

Remek élménnyel gazdagodott a kis csapat Kovács József levendulásában. Szíves szóval fogadta a társaságot Orisek Ferenc fafaragóművész is Csemőben. Sok új tudással gyarapodtak a tinik, a náluk már idősebb ceglédi ifjúsági tagozatosok szervezte városjárással egybekötött helyismereti vetélkedőn. A táborozást a Hubertus parkban népi játékokkal és a szomszédban lévő Vadászmúzeum megtekintésével, s tárcsás hússütéssel egybekötött vacsorával zárták.
A napi események és a vasárnapi búcsúzás képei természetesen folyamatosan felkerültek a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület világhálón található oldalára. A bejegyzések közül kettő remekül összegzi a sikeres eseménysorozatot.
Nagy Kriszta az ifjúsági tagozat oszlopos tagja a következőket írta a Facebookra:

„Jó pár éve barátaink a sümegiek. Évente felváltva jártunk egymáshoz táborozni, de kiöregedtünk belőle. Na jó nem, viszont mindenki szanaszét van, így jött egy új ceglédi és egy új sümegi csapat, akik itt táboroztak. Boldog vagyok, hogy megismertem ezeket a gyerekeket, mert reményt adtak, hogy tényleg vannak még okos, értelmes, intelligens, bolond, nagyszájú, életrevaló lurkók. Bár csak 2-3 napot töltöttem veletek, jó volt!!!!”

cegledtabor3Horváth Attila egyesületi elnök a következőket válaszolta:

„Bízom benne, hogy a kiöregedett gyerekek továbbra is patronálják az ifjú csapatot. Köszönöm a segítő fiataloknak a gyerekek beilleszkedésében való közreműködést, segítséget, és a fiatalok bátorítását. Jó kis csapat voltatok Ti is, most is azok vagytok, és remélem még sokáig azok is lesztek. Nélkületek nagyon nehéz lett volna ezt a tábort megvalósítani. Remélem az egyesület munkáját is ilyen lelkesedéssel viszitek tovább.”

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek