Becserkészik a húsvéti sonkát a szegedi Bödönbe

10 ápr. 2014 Kardos Reni

Fergeteges tanyasi hangulattal, húsvéti előzetessel várja Szeged első igazi közösségi termelői piaca április 13-án a házi finomságok után érdeklődőket.

bodon1 copyA Bödön háztáji és kézműves piacon ezúttal a húsvét jegyében kicsik és nagyok egyaránt átélhetik egy "tanyasi buli" hangulatát. Az „időben” érkezőket házi, mangalica zsíros, lilahagymás friss kenyérrel várják a szervezők, napközben pedig népi kölyök táncház, hagyományos és modern technikákat felvonultató tojásfestő kézműves sarok, lekvárfőzés és valódi tanya-állatkert – nyuszikkal, kecskékkel, csibékkal és bárányokkal – várja majd a városi népet a Rongy Kocsma udvarán.

A „állatkodás” jegyében vendégük lesz a Tappancs Állatvédő Alapítvány is, akik magukkal visznek pár kutyust és cicust is az állományból, valamint beszélnek az érdeklődőknek az örökbefogadás és állattartás felelősségéről, a húsvéti nyusziőrület káros eredményeiről és arról, hogy aki komolyan szeretne hazavinni egy kis házi kedvencet, hogyan teheti meg!

Délelőtt Számfira Máté és Pató Zsuzsi néptánc oktatók várják a kicsiket és nagyobbacskákat egyaránt. Jó idő esetén az udvaron tanulhatnak népi táncot és mondókákat a kis lurkók. Közben a kézműves sarokban mindenkinek a fantáziájára bízzák, milyen húsvéti tojást fest vagy ajtódíszt készít Aradi Ágival, akinél a piac által korlátozott számban biztosított főtt tojások várják, hogy apró kezek mintát varázsoljanak rájuk!

bodon2 copyA piacon találkozhatunk az elismert Algyői Tojásműhellyel is, valamint az országos hírű tojáspatkoló, Perjés Zsuzsa is a program vendége lesz. Mindkettejük standjánál kipróbálható az általuk képviselt hagyományos tojásdíszítési technika, bár a patkolást csak haladóknak ajánlják!

Mindeközben a Kamra és Gourmóka jóvoltából ismét lekvárt főznek a helyszínen. Az érdeklődők kóstolhatnak, kérdezhetnek, és ha tetszik a végeredmény, haza is vihetnek majd egy-egy üveggel az elkészült finomságból.

Kapható lesz a piacon a szokásoson túl minden, ami egy jó húsvéthoz kell: sonka, kolbász, szalonna, torma és más zöldségkrémek, tanyasi tyúk és fürjtojás, házi kecske és tehénsajtok, házi túró, kalács és egyéb friss sütemények, lekvár, szörp, gyümölcslé, valamint kézzel készült hímes tojások és húsvéti díszek.

Ezt bizony kár lenne kihagyni! 2014. április 13-án 9 órától 14 óráig mindenkit vár a Bödön háztáji és kézműves piac a szegedi Rongy Kocsmában.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek