Liliomfesztivál! Évszázados hagyományt elevenítenek fel Szegeden

11 jún. 2015 Administrator

Liliomfesztivált rendeznek a szegedi Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban szombaton, Szent Antal napjához kapcsolódva – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

liliom fesztival mj-53

Szent Antal, akinek jelképe a fehér liliom, portugál nemesből lett ferences szerzetessé a 13. században: kiváló szónok hírében állt, rengeteg embert térített meg élete során. Személyéhez számtalan hagyomány kapcsolódik: Alsóvároson ünnepnapján liliomot szenteltek, majd a növényt gyógyászati céllal használták fel.

A virágot pálinkába tették: ha valakinek mérges pattanása, furunkulusa volt, akkor egy szirmot kötöttek rá, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, gyomorgörcs esetén pedig a pálinkát kockacukorra csöpögtetve fogyasztották. Ezen a napon az 1673-ban alakult Szent Antal Társulat kenyeret osztott a szegények között.

A liliomfesztiválon a Szeged-Alsóvároson egészen az 1950-es évekig élő szokásokat kívánják megidézni: a kolostor gyógy- és fűszernövényes kertjében pokrócos pikniket tartanak, emellett amatőr virágkötészeti versennyel is várják a látogatókat. A ferences gyógyászati hagyományokkal a kolostori ispotályban lehet megismerkedni.

Az érdeklődők kertészeti és kézműves játszóházakban próbálhatják ki ügyességüket. Este a rendezvényt liliomszenteléssel egybekötött mise és dél-alföldi táncház zárja.

Program:

10.00 – 20.00 Kézműves portékák vására a templomtéren
10.00 – 18.00 A templom és a kolostor (quadrum – refektórium – templom – kiállítás) megtekintése tárlatvezetés keretében
10.00 – 20.00 Pokrócos piknik a gyógynövényes kertben
10.00 – 13.00 Gyógyítás a kolostori ispotályban c. játszóház
10.00 – 12.00 Virágkötő verseny kerti virágokból
10.00 – 14.00 „Kertész leszek, fát nevelek” kézműves játszóház – kertészkedéshez kapcsolódó tárgyak készítése újrahasznosított anyagokból
13.00 – 19.00 Szent Antal nyomában – kreatív családi akadályverseny és bátorságpróba

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek