Az év emlőse 2015-ben: az ürge

20 jan. 2015 Administrator

A VADONLESŐ Program, a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2015-ben másod ízben hirdeti meg az „év emlőse” rendezvénysorozatot.

Az „év emlőse” program második faja az ürge (Spermophilus citellus) lett. Miért esett a választásuk éppen Petőfi Sándor „fürge ürgé”-jére?

Az ürge a 2009-ben indult VADONLESŐ internetes természetvédelmi program (www.vadonleso.hu) megfigyelésre kiválasztott fajai közül az egyetlen, mely fokozottan védett.

Amire méltán büszkék lehetünk: Magyarország ürge nagyhatalom! Az ürge Európa keleti, délkeleti rövidfüvű pusztáin elterjedt kisemlős, tőlünk nyugatabbra valamint északabbra már csak töredék-, vagy mesterségesen visszatelepített állományai találhatóak. Európai szinten ránk hárul az a természetvédelmi feladat, hogy az ürge populációk fennmaradását hosszú távon is biztosítsuk.

ürge1

Az ürge fennmaradt élőhelyein igényli a rendszeres legeltetést vagy kaszálást, mivel ha a területük becserjésedik, beerdősödik, vagy egyszerűen túl magasra nő a fű, akkor az állatok előbb-utóbb eltűnnek onnan. Ennek oka a rá vadászó ritka, értékes nagytestű ragadozó madaraink (elsősorban a kerecsensólyom és a parlagi sas) vadásztechnikája, mely elől csak akkor menekülhet, ha már messziről észreveszi az ürge a ragadozó közeledtét. Ehhez pedig igazán jó kilátás, rövid fű kell!

Az év emlőse rendezvénysorozatunk keretében nem csupán a figyelmet szeretnének erre a különösen értékes emlősünkre irányítani, hanem gyakorlati védelmüket szorgalmazó, elterjedésüket részletesebben felderítő programokat is indítanak országszerte. A legelők, kaszálók és füves repülőterek (mely utóbbiak gyakran jelentős ürgeállományt rejtenek) ürgebarát kezelésének elerjesztésével biztonságosabb fennmaradásukat szorgalmazzuk.

Az ürgefogásnak igen érdekes módját mesélte el Szalay László dr. jeles magyar írónk, aki mint gyermekkori emléket közölte, hogy a halasi határban az ürgét nem vízzel, hanem néhány kalap finom homokkal öntötték ki lakásából. Megjegyezte azonban, hogy a homokkal való kiöntés csak az esetben sikerült, ha az ürgelyuk egészen függőlegesen hatolt a földbe. A lőcsei határban, hol az ürgelakta helyektől messze van a víz, de van e helyett elég bokor, az ürgefogást egy igen egyszerű, de elmés szerkezettel gyakorolták.

ürge

Jó méteres rugalmas vesszőket szúrnak le a földbe oly módon, hogy hajlított vége az ürgelyukig érjen; a vessző végére hurkot kötöztek és a hurkot az ürgelyukba helyezték nagy gondosan; a lehajított ág végét egy kis keresztfácska tartotta feszített helyzetben. Amikor az ürge kidugja a fejét a lyukból, a keresztfácskát meglöki, a hajlított vessző mint a rúgó visszapattan és a végére erősített hurok az ürgét a levegőbe rántja. Egy-egy ügyesebb gyerek egy délután 30 ürgét is fogott ily módon.

Terveik között szerepel, hogy kortárs költőink felkérésével a magyar irodalom új „ürge versekkel” gazdagodjon, lesz gyerekek számára rajz- valamint „Ürgefütty” címen meghirdetett glosszaíró verseny is. A tavalyihoz hasonlóan az éves programsorozatot novemberben újra egy gálaműsorral zárjuk, amelyen Gryllus Vilmos mellett számos neves előadóművész, zenész fellépése is várható.

Az „év emlőse az ürge” rendezvénysorozat kezdeményezője a VADONLESŐ Program, támogatói pedig a Földművelésügyi Minisztérium mellett a nemzetipark-igazgatóságok, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztálya, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek