Újraindítják a nagylaki kendergyárat

16 jan. 2015 Administrator

Ha minden engedély megérkezik, újraindulhat a termelés a nagylaki kendergyárban, ami 2009-ben zárt be. Az új tulajdonosok nagyon lelkesek, az egész falu szurkol nekik.

kender

A nagylaki kendergyár azért állt le 2009-ben, mert az áramszolgáltató hitelbe nem adott több energiát. A céget felszámolták, szakmai befektető nem jelentkezett. Megtörténhetett volna, hogy a gépeket vasnak adják el, az épületeket lebontják, a helyüket fölszántják. Mégsem így alakult.– Én és tulajdonostársam a jog és a pénzügy világából érkeztünk. Vállalom, hogy részben érzelmi döntést hoztam, amikor belevágtam, és együtt megvettük az üzemet, amely olyan, mint egy időkapszula – mondja a szegedi Nagy László. Feleségével, Czékus Ibolyával együtt iparos családban nőttek föl, így természetes számukra a vállalkozás, és az az igény, hogy létrehozzanak valami kézzelfoghatót. Cégük, a Kender-Kötelék Kft. 2013 februárjában került birtokon belül.

kender2                                                 Nagy László, az egyik tulajdonos

Rettenetes állapotok uralkodtak

- Ki kellett takarítani, és elvégezni a 15-20 éve esedékes felújításokat, tetőt javítani, foltozni, bitumenezni – sorolja Nagy László. – Át kellett nézni, mi az, ami még használható. A pozdorjalaprészleg gépeit az ezredfordulón a MÉH-be vitték, a fonal- és zsineggyártás azonban újraindítható. Mindent lentről kellett kezdeni: egy kártológépben egymillió tű van, kértem 200 ezer darabra árajánlatot, 750 ezer forintért kapok, Németországból. A teljes tűcsere egy gépben 3-4 millióba kerül.

Elvégeztük, amit kell, most a tesztelés folyik. Talán furcsán hangzik, de ez az üzem a gépei, adottságai és a közelben meglévő tudás révén egyedülálló a világon. Másutt kenderből már nem készítenek ilyen termékeket, pedig igény lenne rá: mióta a szakma tudja, hogy mit szeretnénk, naponta kapom az érdeklődő e-maileket a világ minden tájáról. Papíron az látszik, hogy nem tudunk annyit gyártani, hogy ne legyen rá vevő. A textilesek szerint évente 80 százalékkal bővül a piacon a kereslet, és nem tudják kielégíteni. Az engedélyekre várunk csak, úgy tervezzük, a jövő év elején indulhatunk. Aztán majd egy év múlva megmondom, hogy naivak voltunk, vagy jó helyre fektettük be a pénzünket. Az indulással nem lesz probléma, elődeink itt hagytak nekünk 2000 tonna alapanyagot, ennek egy része használható.

kender3

Gondoskodnak az utánpótlásról

-Tavaly 7 hektáron termelt kendert, idén 33 hektáron. Bár a környékbeli gazdák tudják, ez hogyan megy, az akáckeménységű, olykor három-négy méter magas növény betakarításához komoly gépesítés kell. Az ipari kender feldolgozása és termesztése nem csak Csongrád megyéből tűnt el az utóbbi évtizedekben. A hatvanas évek vége óta másutt sem fejlődött a technológia – miközben a rekreációs célú, magyarán drognak használt kenderfajtákra volt pénz. Nagy szerencse, hogy a természetes anyagok reneszánsza elkezdődött, és hogy az USA-ban felfedezték ennek a nem pszichoaktív kendernek a gyógyhatását, ez is növelte az érdeklődést az iparág iránt.

Nagylakon mindenki kötődik a gyárhoz, a polgármesternek, Gyarmati Andrásnak is ez volt az első munkahelye, így ő is drukkol az üzemnek. Az újraindításon dolgozó stábból csak ketten mezőhegyesiek, a többi helyi. A kft. úgy számol, egy műszakban 15-20 emberrel kezdődhet a termelés, és meglátják, növelhető lesz-e ez a létszám.

Forrás:délmagyar.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek