Karácsonyi készülődés: csak elkábított halat árusíthatnak a kereskedők!

17 dec. 2014 H. Szabó Sándor

Heves megyében, a Tisza partján lévő Kiskörei Halgazdaságban immár hat évtizede foglalkoznak halgazdálkodással, és javában készülnek a karácsonyra.

halas2A gazdaság 168 hektár vízfelületén, hét tavon és hat teleltetőben főképp pontyot, amurt, busát, harcsát, süllőt, csukát, keszeget és compót tartanak. A kidolgozott tartástechnológiának köszönhető, hogy a  természeteshez közeli környezetben, oxigéndús,

forgatott tiszai vízben nevelt halak húsa jó minőségű.

A karácsony előtti nagy lehalászások december 7-én kezdődtek és december 22-én fejeződnek be. A hajnalban kezdődő és pirkadatig tartó munkálatokban, a  halászokat  helyi közmunkások is segítik.

halas3A karácsonyi ünnepekre Kisköréről több mint 220 mázsa – javarészt pontyot – halat szállítanak, Budapest, Pest, Heves, Borsod, Nógrád és  Jász-Nagykun-Szolnok megye kereskedelmi egységeibe.

xxx

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a december 17-én hatályba lépő minisztériumi rendelet megszabja: értékesítésig a halak tárolhatók tartályban, eladni csak olyan kábítást követően szabad, amellyel biztosítható, hogy

a hal az eszméletét nem nyeri vissza.

A rendelet szerint élő állapotban nem értékesíthetők horgásztóból kifogott halak sem, ez esetben is csak a kábítást követően szabad eladni.

halas1Abban az esetben, ha a halboltba, vagy a kereskedelmi egységbe érkező halszállítmány mennyisége meghaladja a létesítmény tárolási kapacitását, a szállítmány elhelyezésére engedéllyel rendelkező átmeneti tároló hely is igénybe vehető. Innen a halak élő állapotban kizárólag az előírt feltételeknek megfelelő élelmiszeripari vállalkozásokhoz szállíthatók - írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.

A szerző felvételei.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek