Az angyalok márpedig köztünk járnak - időnként kertésznek öltözve

28 nov. 2014 Papp Gini

Sokszor fogalmunk sincs, milyen egyszerűen inspirálhatunk másokat. Még a súlyos betegségben szenvedőket is. Talán alulértékeljük azt, amit tehetnénk értük.

1224Az alábbi filmben egy kertész változtatja meg egy kislány életet anélkül, hogy tudná hogy a gyermek beteg.

A kislány bágyadtan kukucskál ki az ablakon, ami neki a világot jelenti a szoba fogságában, ahol betegsége miatt tölti kis életét. Az ablak előtt parkot egy kertész szépítgetni nap mint nap. Felpillant a gyermekre és megesik rajta a szíve.

Miközben szeretettek gondozza a kertet, a virágokat, hatalmas napokat rajzol gereblyével a homokba, hogy a kislánynak örömet szerezzen vele. Clara erőt nyer ezekből  a pillanatokból, minden nap figyeli a férfit és gyönyörködik a csodában, amit létrehoz az abkaka alatt.

Egy napon felpillantva az ablakra lehúzva látja a redőnyt, majd a mentőre lesz figyelmes, amely megáll a ház előtt. Claráért jöttek. A kertész megrendül a szomorúságtól. Látja, amint a kislánnyal tart az édesanyja a mentőben, édesapja pedig ott marad az utcán kétségbeesetten. Egy cseréb virággal és egy üzenettel várja az apát a parkban a következő képsorokon.

Amikor megérkezik, át szeretné nyújtani neki az ajándékot, de ő felhívja a kislány szobájába.

A gyermek szobája tele van kis rajzaival, melyeket a kertészről és munkáiról készített. A férfit angyalként ábrázolja rajtuk. Ettől a kertész is megrendül és sírva nézi végig a kis kéz munkáit.

Hónapokkal később a virágágyásnál térdelve dolgozik, amikor arra lesz figyelmes, hogy a kislány közeledik felé, a szépen megnőtt virággal a kezében. Készen arra, hogy kiültessék a párkba.

Érted az üzenetet, ugye? Ne becsüld alá magad és amit megtehetsz! Soha!

{youtube width="570" height="428"}zmiHEkMfpvw{/youtube}

 

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek