Felgyorsul az erdőtelepítések üteme

24 okt. 2014 Administrator

A Nemzeti Erdőprogram alapján felgyorsul az erdőtelepítések üteme, a következő 10 év alatt akár 700 ezer hektárra nőhet a magyarországi erdők területe.

akachung3A Földművelésügyi Minisztérium (FM) által elkészített programmal,a telepítések felgyorsításával a jelenlegi 20-ról 27 százalékra nő az erdő által borított területek nagysága, így az erdőgazdálkodás Magyarország egyik kitörési pontja lehet a 2020-ig tartó vidékfejlesztési ciklusban.

A a hazai erdők fejlesztésére és ápolására uniós forrásból már eddig is közel 90 milliárd forintot fordítottak, az ágazat pedig jelenleg mintegy százezer ember megélhetéséhez járul hozzá.

Az erdők a nemzet közös örökségének részét képezik, amelyek védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára kötelesség is egyben. Az erdők fenntartásában kulcsszerep jut az erdészek és a vadászok felelősségteljes tevékenységének és nélkülözhetetlen szakértelmének – írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek