Programözön a szekszárdi szüreti napokon

16 szept. 2014 Administrator

Koncertek, kiállítások, színházi előadások, a borudvarban pedig csaknem negyven borászat várja ezen a hétvégén a szekszárdi szüreti napok közönségét.

szekszardi-szureti-napokHorváth István, Szekszárd polgármestere a csütörtöktől vasárnapig tartó hagyományos rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón elmondta: újdonság, hogy a vármegyeháza augusztusban megnyitott udvarának színpadán és a Garay Élménypincében is lesznek programok.

A szüreti napokat pénteken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitja meg a Béla király téren, ahol fellép a szekszárdi Bartina néptáncegyüttes és kihirdetik a Szekszárd város bora verseny idei győztesét. A szintén Béla király téri borudvarban egyébként 39 pince és két pálinkaház kínálja borait és párlatait.

A sorozat egyik leglátványosabb eleme a szombati szüreti felvonulás lesz, a Bezerédj, Széchenyi és Szent László utcán vonuló menetben 50 hagyományőrző együttes több mint kétezer tagja vesz részt - mondta.

Halmai-Nagy Róbert, a rendező Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója megemlítette: a fesztivál első programja idén is a Szeretet lángja elnevezésű szemléletformáló előadás lesz, amelyben egészséges és segítséggel élő emberek együtt lépnek színpadra. A gyerekeket szombaton és vasárnap történelmi játszóházzal várják, a hangversenyszínpadokon mások mellett a Balkán Fanatik, Herczku Ágnes zenekara, Szalonna és Bandája, Horváth Charlie és a Neoton együttes ad koncertet, a Budapest Klezmer Band a Hegedűs a háztetőn című musicalben játszik.

Horváth István azt is közölte, hogy a fesztivál mintegy 23 millió forintos költségvetésének kétharmadát támogatóktól származó bevételekből, egyharmadot a rendezvény saját bevételeiből fedezik - írja az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek