Magyar ember nevéhez fűződik az írásfejlesztő toll feltalálása

01 szept. 2014 Administrator

Bagó Ákos Károly találmánya a helyesírási hibákat nem tudja korrigálni, speciális formájának köszönhetően sokat segíthet a jó tollfogás kialakításában.

bagoakos1A toll kiinduló ötlete egy iskolai projekt volt. Ekkor jött rá Ákos, hogy ilyen termék még nem létezik a magyar piacon, pedig nagy szükség lenne rá. Hiszen kisdiákok és felnőttek körében egyaránt gondot okozhat a nem megfelelően tartott íróeszköz használata. A helytelen fogás következtében pedig – mint a túl görcsösen tartott kézfej vagy a tollról folyton lecsúszkáló ujjak – lényegesen hamarabb elfárad a kéz. Ezt képes megakadályozni ez a nagyszerű találmány.

Miben más mint a többiek?

Az UO toll egy speciális feltámasztással rendelkezik. Ez a tenyérnek a hüvelykujj-párna és a mutatóujj-párna közötti részére esik. A gumiperemmel ellátott toll a helyes fogásra kényszeríti a kezet, ugyanis nem engedi, hogy az ujjak rosszul fogják át a tollat.A tollat a papírra a kéz súlyán keresztül pozicionálja. Ennek következtében elég lazán megfogni a tollat, nem kell erővel markolni, és így az ujjak nem fáradnak el. Másik lényeges eleme a tollnak, hogy a kéz anélkül tud mozogni a papíron, hogy az ujjak csúszkálnának, ezáltal sokkal pozicionáltabbá válik az írás.

Hogyan segít?

Az UO toll legnagyobb erénye az írásfejlesztésre való képesség. Tökéletesen passzol a kéz formájához, pont azokat az izmokat segíti, amelyek elengedhetetlenek az íráshoz. Használatával lendületesebbé válik az írás folyamata, így az íráskép pozitív irányban fejlődik. A feltámasztásnak köszönhetően elmúlik a helytelen íróeszközfogás és a görcsösség. Segíti az írás tanulását és tanítását, elősegítheti az íráskép javulását, a koncentrációt, az írás közbeni egészséges testtartást.

bagoakosKinek segít?

Az UO írásfejlesztő tollat egyaránt forgathatja kezében felnőtt és kisiskolás, balkezes és jobbkezes, sőt azok is, akik írásproblémákkal küzdenek, azaz terápiás célokat is szolgálhat a speciális eszköz. Bár az első kézbevétel szokatlan lehet, hiszen egy hagyományostól eltérő tollról van szó, de rövid idő alatt az írás ugyanolyan automatikussá válik, mint hétköznapi társaival.

Toll mellé ceruzát is!

A magyar formatervezőben már a toll első megjelenésekor felmerült a ceruza változat elkészítése is. Bár ennek megvalósítása nehezebb technológiát, több időt igényelt, végül megszületett a toll testvére. Egyelőre a gyártás előtt áll a termék, de hamarosan megjelenik a piacon a várva várt ceruza is. Ákos további terve, hogy a ceruza verzió mellett több írásfejlesztő eszköz is szélesítse a palettát, ezeknek a fejlesztése már megkezdődött. A formatervező egy komplett termékcsaládot szeretne lerakni az asztalra.

{youtube width="570" height="321"}7_foBRZgt9E{/youtube}

Forrás: mtro.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek