Szeméthegyek a Temze folyóban

24 júl. 2014 Administrator

Bevásárlókocsik, gördeszkák, biciklik, babakocsik és négy darab szőnyeg – ezt halászták ki egyebek között a Temze egy mindössze 60 méteres szakaszáról.

temze2A lassan hagyományos éves tisztasági akció keretében elképesztő mennyiségű szemetet emeltek ki a folyó medréből.

Közel négy tonnányi szemetet halásztak ki a Temze egy alig 60 méteres szakaszának mélyéről az önkéntes búvárok. A meglehetősen bizarr kollekcióban a több tucat (!) bevásárlókocsi mellett 35 gördeszka, 14 kerékpár, három babakocsi, négy szőnyeg és mintegy 400 üveg szerepel.

A Kingston Egyetem és az egyik közeli búvárklub önkéntesei először 2011-ben álltak neki megtisztítani a Temze a város melletti szakaszát az ötletgazda (és lelkes egyetemista búvár) Chris Elliott kezdeményezésére.

Ami egészen elképesztő, hogy tavaly a folyó ugyanezen rövid szakaszának medréből 3 tonna szemetet hoztak fel. „Ez már sorozatban a harmadik év, hogy megpróbáljuk tisztán tartani a folyót, és eddig ez volt a legsikeresebb próbálkozás” – mondta az egyik szervező, Lynne Clafton.

temze1Az emberben persze felmerül a kérdés, hogy miként gyűlhet össze évről évre ennyi szemét egy ilyen rövid szakaszon. A válasz egyszerű: itt szeli át a folyót a Kingston-híd, amit a jelek szerint sokan arra használnak, hogy megszabaduljanak a feleslegessé vált holmiktól.

A búvárok egyébként egy-egy horgot akasztottak a víz alatt talált szemétbe, amit aztán a parton álló további önkéntesek húztak ki a vízből. Ezután a környezetvédelmi hatóság elszállította a szemetet.

Forrás

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek