Elvesztette elsőségét Tibet eddigi legnagyobb tava

21 júl. 2014 Administrator

Az olvadó gleccsereknek és a növekvő csapadéknak köszönhetően immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavak mérete szerinti rangsorolásban.

tibetito1Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó (Namtso) - jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói.  A Nam-tó a tengerszint felett 4718 méter magasan található, míg a Serling-tó 4530 méteren. Utóbbi területe a legfrissebb felmérés szerint 2391 négyzetkilométer volt júniusban, vagyis 369 négyzetkilométerrel meghaladta az eddigi csúcstartóét - számolt be Csang Kuo-csing, az akadémia térségi intézetének kutatója a Hszinhua hírügynökségnek.

Mint mondta, a délnyugati országrészben az elmúlt években bővült a tavakkal borított terület, de a Serling-tó növekedése különösen is figyelemre méltó. Az elmúlt évtizedben 535 négyzetkilométerrel, vagyis eredeti méretének egyharmadával nőtt a területe. Csang szerint a jövőben a tendencia folytatódására lehet számítani.

Bár a jelenség következtében a Serling-tó térségében legelőterületek kerültek víz alá, a helyi szakértők szerint összességében javult a környezet állapota.

A globális felmelegedés hatására az elmúlt 30 évben 15 százalékkal fogyatkoztak meg a gleccserek, s az olvadás miatt az éves lefolyt víz mennyisége 61,5 milliárd köbméterről 79,5 milliárd köbméterre nőtt. Ennek egyértelmű hatása mutatkozik meg a környékbeli folyók és tavak emelkedő vízszintjén - számolt be az intézeti kutató.

tibetito2A szakemberek ugyanakkor nem mulasztják el megjegyezni, hogy a "Mennyei-tó" vagyis a Namtso, a turisták számára továbbra is Tibet kihagyhatatlan természeti látványossága marad. A világ legmagasabban fekvő sósvizű tavának szomszédságában ott magasodik a Nyiancsentangula-hegy, amely a helyi legenda szerint párt alkot a ritka tisztavizű tóval.

A tavat zarándokok tömege keresi fel évente, négy pontján négy kolostor található. Úgy tartják, aki körbejárja, békére és megnyugvásra lel - írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek