Szilvásszentmárton lakói megmentették a falu egyetlen kisboltját

08 júl. 2014 Administrator

Somogy megye 220 lelket számláló településében bezárt volna a kisbolt, mert nem érte meg nyitva tartani. A lakók tettek róla, hogy másként történjen.

ezisSzilvásszentmárton tősgyökeres lakói nem akartak a szomszédos falvakba gyalogolni kilométereket kenyérért, tejért és egyéb élelmiszerekért. A cél a kisbolt bezárásának megakadályozása volt, így összefogtak az önkörmányzattal, és mindenki hozzátette az üzlethez, amit tudott. Valaki zöldborsót, más a burgonyáját adta el a boltnak.

Az árakra nem lehet panaszuk a kisboltban vásárlóknak, hisz a kenyér csak 250, a tej 190, míg a cukor 210 forintba kerül.

"Nem törekszünk nyereségre, csak tartsa el magát a bolt. Költsék el itt helyben a pénzüket. A cél a teljesen önellátó falu. Amikor a korábbi boltos úgy döntött, hogy bezár, a falunak gyorsan kellett lépnie. A saját élelmiszerüzlet ugyanis nem kényelmi kérdés, ahol bezárt, ott megindul az elvándorlás, és előbb-utóbb elnéptelenedik a település" – mondta el a blikk.hu-nak Lengyel Gábor polgármester.

A falu 2007 óta a régi időket visszahozó egyfajta téeszként működik. Az önkormányzatnak kecskéi, lovai, tehenei vannak, sőt még Huba, a 800 kilós bika is közös tulajdon. Sokan a falu lakói közül az önkormányzatnak dolgoznak, Szolnoki János például mint közmunkás tereli a 150 önkormányzati kecskét tavasztól őszig a legelőn. 

Akik nem alkalmazottként tevékenykednek, azok is mindent megtesznek a falu fennmaradásáért. Nyári Jánosné Ilona tököt, répát, krumplit ad el a megmentett kisboltnak, az érte kapott pénzt a faluban költi el. 

Persze hallottunk már hasonló falvakról, mint például Súrról, ahol igazi közösségnek tekintik szálláshelyüket a lakók, vagy a svájci Aigues-Vertes nevezetű településről, ahol kivétel nélkül mindenki fogyatékkal élő, mégis boldog, követendő példa Szilvásszentmárton összefogása.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek