Napok kérdése és elkészül a kolbászfalu

28 jún. 2014 Administrator

Rövidesen befejeződik az új csabai kolbászfalu, a CsabaPark építése. A békéscsabai épületkomplexum műszaki átadás-átvétele július elején megtörténik.

kolbaszbol keritesBékéscsaba Megyei Jogú Város közleményében emlékeztet arra, hogy a beruházás célja védeni és ápolni a város egyik fő örökségét, a csabai kolbászkészítés hagyományait. 

A Hagyomány és gasztronómia című projekt a Dél-Alföldi regionális Operatív Program turisztikai attrakciók megvalósítására elkülönített támogatásából valósul meg. A beruházás összértéke bruttó 1,3 milliárd forint. A költségek 97 százalékára az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyert Brüsszeltől és a magyar kormánytól. 

A CsabaPark fő feladata a kolbász-imázs ápolás. A komplexum ugyanakkor alkalmas lesz fesztiválok, nagy rendezvények, koncertek és sportesemények megrendezésére. A CsabaPark három részből áll, rendezvénycsarnokból, kolbászudvar látogatóközpontból, valamint az úgynevezett Óriások konyhája tematikus parkból. 

A kolbászfalu a tervek szerint szeptember 19-én nyílik meg a közönség előtt - adta hírül az MTI. 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek