Somogyország tudja, mit akar

23 jún. 2014 Administrator

Somogyország egy zöld sziget, amely kiváló adottságokkal rendelkezik a turizmus az agrárium, s főként az élelmiszer feldolgozás terén. Építik a jövőt!

somogy1A megyében a fő fejlesztési irányok egyike az élelmiszer-gazdaság, zöldség- és gyümölcsfeldolgozók, hűtőházak építését, illetve bővítését tervezik. Az öko- és egészségturizmus, az ipari parkok fejlesztése, a gyógynövény-feldolgozás, a piacorientált szakemberképzés, az önellátó falvak kialakítása szintén tervek sokaságában szerepel. 

Az önkormányzatoktól, gazdasági társaságoktól és civil szervezetektől beérkezett fejlesztési elképzeléseket a megyei közgyűlés most fogadta el, és július végéig beterjesztik a kormány elé, de szeptember végéig még benyújthatók új tervek – írta a Magyar Hírlap. - A megállapodás szerint a megyei önkormányzat 22 milliárd, Kaposvár megyei jogú városként 14 milliárd, a kistérségek pedig 15 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek.

Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyi forrás érkezik a megyébe - a további forrásokra az ágazati operatív programoknál kell pályázni. Ismert, hogy megemelték a megyei jogú városok keretét, így Kaposvár a korábban tervezett 8 helyett közel 14 milliárd forintot kap a 2014-20 uniós ciklusban. A megyei és járási forrásokkal együtt, így Somogyba több mint 51 milliárd forint érkezhet a következő hét évben, de 540 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be - vagyis túlterveztek. Pénz csak úgy akkor lehet egy térségbe hozni, ha igényeik és terveik vannak,

somogy2Somogy megye tudja, mit akar. A járások 1440 terve közül a fonyódiak a csisztai fürdőt és a gyógyturizmust, Barcs önkormányzati gyümölcsöskertet és infrastruktúrát, Nagyatád inkubátor jellegű vállalkozásfejlesztést szeretne, míg siófoki járás a helyi élelmiszerek piacra dobását, Csurgó gyümölcsfeldolgozót, Tab tésztagyárat, Kaposvár önellátó városkörnyéki falvakat, marcali járásban pedig logisztikai központot hoznának létre.

A legnagyobb projektek megvalósíthatósági tanulmányát a megyei önkormányzat készíti el hamarosan, így sokkal gyorsabban be lehet majd nyújtani a terveket és hamarabb jöhet a pénz is.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek