Isten ajándéka az őstönkölyből készült kenyér

07 ápr. 2014 Nagy Ágnes

A hódmezővásárhelyi Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. legújabb terméke az Isten ajándéka, az őstönkölyből készített kenyér. Az elnevezés nem reklámfogás!

ronakenyer2A kenyérről Dr. Kalmár Gergely, szegedi növénygenetikus, az őstönköly megtalálója azt állítja: megvan benne szinte minden vitamin és tápanyag, amire az embernek szüksége van, fogyasztásával visszaállítható a szervezet harmóniája.

Dr. Kalmár Gergely kutató elmondta: az őstönköly vélhetően évezredek óta megtalálható a Kárpát-medencében, újrafelfedezése pedig a 20. század közepéig, 1956-ig nyúlik vissza, amikor kutatók Mikóháza környékén begyűjtötték a magot. Ezen a településen valószínűleg évszázadok óta, teljes természetességgel, hagyományszerűen használták az őstönkölyt: ünnepnapokra, karácsonyra, húsvétra, lakodalmakra készítettek belőle kenyeret.

A szegedi kutató látókörébe 1986-ban került, amikor a csernobili atomkatasztrófa után, megvizsgálva a magyarországi gabonák károsodásának mértékét, arra jutottak, hogy a vizsgált növények közül egyedül az őstönköly nem szennyeződött radioaktív sugárzással, teljesen tiszta maradt a szervezetre káros anyagoktól. Dr. Kalmár ekkor döntött úgy, hogy e különleges növénynek fogja szentelni az életét. Elmondása szerint az őstönkölyt 2000-ben újra megvizsgálták és laboratóriumi körélmények között igazolták, hogy ellenáll mindenféle káros anyagnak, akár a radioaktív sugárzásnak is.

ronakenyer1Az elkészült termékről Gulyás-Szabó elmondta: nagyon finom íze van, de nem egy pörkölthöz való kenyeret kell elképzelni, ezt nem a paprikás szaft tunkolására találták ki. Egyelőre fél kilogrammos kiszerelésben forgalmazzák, ami kis idő elteltével akár egy hétig is elegendő mennyiség egy ember számára. Ennyi ideig nejlonba csomagolva, hűtőben célszerű tárolni. „Lehet pirítani, nagyon jó szendvicseket készíthetünk belőle. Egész egyszerűen jólesik a szervezetnek a fogyasztása” – mondta.

Az ügyvezető igazgató külön hangsúlyozta azt is, hogy az Isten ajándéka név nem reklámfogás, az őstönköly kiemelkedően előnyös élettani hatásai miatt döntöttek a név mellett.

Forrás: promenad.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek