Mire jó az illatozó, gyógyító hársfavirág?

18 jún. 2014 Tánczos Erzsébet

Júniustól  bódítanak friss illatukkal a hársfák. Fontos: ha magunk is akarunk a virágokból gyűjteni, ismerjük, melyikről gyűjthetünk, melyikről nem. 

harsfavirag1Több hársfaj virágát is gyűjthetjük: ezek a kislevelű hárs, a közönséges hárs és a nagylevelű hárs.

Az ezüsthárs (más néven magyarhárs)virágját ne gyűjtsük, mert azok  allergiát válthatnak ki. Gyógyászati célra nem alkalmas, szagolgatni lehet azért bátran. Az ezüsthársat biztosan felismerjük: csillagszőrök borítják, amitől a levél fonákja ezüstösen fénylik.

Hogyan gyűjtsük a hársvirágot?
Napos időben fogjunk neki! Szedésre akkor alkalmas, amikor a virágok java kinyílt, a többi  éppen feslik. A gyűjtés idejének megválasztása nagyon fontos, mert sem a még zárt bimbó, sem a túlnyílott virág nem megfelelő. A szedéskor teljesen kinyílt virág száradáskor széthullik, azért sem használható. Elvirágzott, földre lehullott részek se kerüljenek az alapanyagba.

Ekkor csak az ágvégeket szabad levágni, és később leszedni a virágzatot. Igen fontos az önmérséklet! A fákra vigyázzunk, kárt semmiképpen se tegyünk benne!

Szárítás előtt válogassuk át, majd szétterítve, huzatos, árnyékos helyen, gyakori forgatással szárítsuk meg. Csak a teljesen száraz virágot tegyük kartondobozba, textilzsákba vagy üvegbe; a fém tárolóedényeket kerüljük.

Hatásai
Nagyon finom  a teája, de ennél még sokkal többet tud! Meghűléses betegségekre – hatásos izzasztószer –, köhögéscsillapításra kiválóan alkalmas. Enyhíti a hörghurutos panaszokat, köptető, nyákoldó hatású. Nyálkaanyagai serkentik az immunrendszer működését.

harsfavirag4A népi gyógyászat szerint jó idegerősítő és vértisztító hatású.

Vizelethajtó és gyomorerősítő teakeverékekben is fontos összetevő.

A hársfavirágból készült méz az egyik legértékesebb mézfajta: izzasztó, köhögéscsillapító és nyugtató hatású.

A virágok főzetét a fürdővízbe öntve bőrápolóként használhatjuk, hajöblítőként simává és hársvirág illatúvá varázsolja a hajat.

Maria Treben gyermekek nyugtalan alvása esetére is javasolja. Ha a gyermek nyugtalanul alszik, alvás közben hányja–veti magát, akkor hatékony és gyors segítség a hársvirág-fürdő. Ehhez egy nagyobb lavórba hársfavirágot teszünk, és éjszakára hideg vízbe áztatjuk. Másnap meglangyosítjuk (le is szűrjük), és az belezúdítjuk a fürdővízbe. Illatos, boldogító, nyugtató fürdő nem csupán kicsinyeknek. A javasolt  fürdési idő 20 perc.  Ezt a fürdőt felmelegítve még kétszer lehet használni.

A tea előkészítése
A leszedett hársvirágot szárítsuk meg, majd tegyük zárt dobozba, vagy papírzacskóba szellős, száraz helyre. A hársvirágból gyógyteát készítünk, mely nagyon finom, üdítő ital.  

harsfavirag3Elkészítése
2 teáskanálnyi szárított hársfavirágot forrázzunk le 2 dl forró vízzel. A forrázatot 10 percig hagyjuk állni. 10 perc elteltével szűrjük le. Az így nyert főzet kiváló gyógyszer nátha, reuma, köszvény esetén gyógyír.
Ha a hársfa virágához kamillát és borsmentát is keverünk, izzasztó teát kapunk.

Forrás: itt, itt, itt és itt. 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek