Az alig kétezer lelket számláló dunántúli faluban ugyanis egy új kezdeményezés körvonalazódik, amely egyszerre igazodik a piaci, de még inkább a fogyasztói igényekhez, valamint a település adottságaihoz. 

A háztáji sertéstartás, majd vágópontokon való húsfeldolgozás iránt már több itthoni és külföldi település is érdeklődik.

A recept nem bonyolult. Végy egy hagyományosan mezőgazdasági falut, adj hozzá egy elhivatott polgármestert, végül fűszerezd a magyar gasztronómia egyik alapvető termékével! Leegyszerűsítve megkaptuk annak az új kezdeményezésnek a leírását, amelynek köszönhetően megvan az esély arra, hogy a jövőben ellepjék a boltok polcait a hazai, kifogástalan minőségű sertéshúsok. A gyökerek ebben az esetben is Magyarország alapvetően mezőgazdasági múltjából erednek - írja a valasz.hu.

Az iparosodás forgószélként söpörte el a kisebb háztáji gazdálkodásokat, pontosabban arra kényszerítette a mezőgazdászokat, hogy agrártudományukat feladva másfajta módon keressék meg kenyerüket. A növénytermesztéshez és állattartáshoz szükséges infrastruktúra azonban sok esetben nem esett áldozatul, csupán az idő vasfogai kezdték ki és jutott egyre távolabb a lehetőség, hogy valaha újra hasznosak legyenek.

A Veszprém megyei Nemesvámos hosszú utcákkal és családi házas településképével klasszikus mezőgazdasági falu. A falusias képet némiképp árnyalják azok a nagyipari üzemek, amelyek a település határában terülnek el. A Haribo vagy az MTD vállalatok jelenléte és évente befizetett iparűzési adója nagymértékben hozzájárul az önkormányzat éves büdzséjéhez, ezzel és anyagi fedezetet nyújtva Sövényházi Balázs, a település polgármesterének nagyszabású terveihez. A nemesvámosi ingatlantelkek többségére jellemző, hogy a kertek végében a mai napig megtalálhatók a régi disznóólak, kisebb sufnik. Ma már kerti eszközök tárolására használják őket az itt élők, vagy rosszabb esetben az idő martalékává válnak kihasználatlanul. Ezek a kisebb ketrecek oly régóta megtalálhatók a házak udvarain, hogy sok esetben úgy vált többször is tulajdonost egy ingatlan, hogy a tákolmányok hasznosítatlanok maradnak.

A polgármester és munkatársai ebből kiindulva gondoltak arra: a szükségből erényt faragva próbálják kihasználni a település nyújtotta lehetőségeket.

„Disznóvágási időszakban egy héten többször előfordul, hogy reggel fél ötre kimegyek a tanyára, ahol leöljük a disznót, majd elkezdjük feldolgozni. Utána átöltözöm, és nyolc órára bemegyek a hivatalba dolgozni” – mondta Sövényházi Balázs polgármester. „Helyben több olyan termelő és gazdálkodó él, akik kezdetben csupán saját fogyasztásra termeltek, mára azonban a térség vezető őstermelőivé váltak, és kiléptek nagyobb piacokra is”– tette hozzá.

Ezeknek a gazdálkodóknak a szakmai tudására támaszkodva, valamint kihasználva az infrastrukturális adottságokat az önkormányzat több támogatót és közreműködőt is megnyert a projekthez. A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem mellett az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület is részt vesz a beruházás kidolgozásában. A projekt előrehaladottságát bizonyítja az is, hogy az önkormányzat birtokában van az együttműködési szerződés az Agrárgazdasági Kamarával, valamint tárgyalásokat folytatnak több érintett minisztériummal és államtitkársággal, is és hamarosan a döntéshozók asztalára kerül a kormányelőterjesztés, amely kiemelt projektként jegyzi a nemesvámosi kezdeményezést.

Az alapvetően önkormányzati pénzből, valamint európai uniós pályázat útján folyósított támogatásából tervezett beruházás lényege az, hogy a tényleges állattartást kihelyezzék háztáji szintre. Ennek kapcsán rehabilitálják a régi disznóólakat, és a projektbe bekapcsolódó háztartásokban elhelyezik a sertésállományt.

„Az itt élők többsége ápolja az állattartás minden fortélyát, csupán a lehetőségük nem volt meg hozzá”– magyarázta a polgármester. A sertések nevelése ebben az esetben közvetlenül a háztartások felelőssége. A nagyipari tenyésztés bírálóinak egyik leggyakoribb vádja a sertéstakarmány minőségi problémái, vagyis a tápanyag kétes eredete. Manapság, az európai nemzetek GMO-kkal folytatott harcában komoly fegyvertény lehet az a receptúra, amit a Pannon Egyetem – földműveléssel és agrártudományokkal foglalkozó – Georgikon Karával dolgoztak ki a sertések takarmányának összeállításához. Ez a receptúra nélkülözi a génmódosított és a köztudatban fenntartásokkal kezelt adalékanyagot.

A projektben résztvevő háztartások honoráriuma ebben az esetben természetbeni fizetség formájában történik, azaz a gazdálkodók részesülnek a megtermelt húsból. A húsfeldolgozás ebben az esetben nem egy nagyobb multinacionális vállalat irányítása alatt van, hanem helyi keretek közt marad, ezáltal jóval gyorsabban és rugalmasabban tud igazodni a helyi körülményekhez. Az állatok leölése és feldolgozása a megfelelő súly elérése után helyben kialakított vágópontokon történik, olyan infrastruktúra keretei közt, amely a vágóhídi tömegtermelés helyett kisebb kapacitású, de lényegében hasonló szerepet betöltő komplexum.

„Miért ne szerepelhetne az iskolás menzák étlapján hurka vagy kolbász is?” – veti fel Sövényházi, hozzátéve: célja a háztáji sertésprogrammal túlmutat pusztán az élelmiszerpiac kiszolgálásán. Szerinte ha kezdetekben sikereket érnek el és a helyiek együttműködésével felnevelik, majd levágják az első állatokat, akkor több – hasonló adottságokkal bíró – település is kapcsolódik a programhoz. Jelenleg a hasonló cipőben járó települések távolabbról szemlélik, hogy mi körvonalazódik és mennyire lesznek sikeresek a falucska nagyszabású tervei. A polgármester mégis úgy érzi, ezen az úton mindenki szorít nekik, ha másért nem azért, mert sokan szeretik az igazi házi disznótorost, és senki nem akarja, hogy a klasszikus ízek idővel a receptkönyvek mélyén elfelejtődjenek.

Forrás