Tízezer fát ültetett egy vak és egy amputált karú férfi

19 márc. 2015 Administrator

A kínai Jia Haixa és Jia Wenqi elkötelezett természetvédők. Ettől pedig az sem tántorítja el őket, hogy az egyikük vak, a másikuknak pedig mindkét karja hiányzik. Egymás szemei és karjai lettek. Megható, csodaszép történet.

amputal2A két barát az elmúlt évtized során mintegy tízezer fát ültetett közösen. „Én vagyok a karja, ő pedig a szemem. Jó partnerek vagyunk” – mondta a Haixa, aki az egyik szemének világát szürke hályog miatt veszítette el, míg a másika t munkahelyi balesetben. Wenqi hároméves volt, amikor elveszítette mindkét karját.

A páros 2001-ben ismerkedett meg, és elhatározták, hogy egyesítik erőiket és képességeiket, így fognak fákat ültetni, amivel egyrészt pénzt tudnak keresni, másrészt pedig tesznek a természetért és a jövő nemzedékeiért.

amputal1Haixa és Wenqui nagyon szerény körülmények között él, arra sincs mindig pénzük, hogy facsemetéket vásároljanak. Ilyenkor hajtásokat gyűjtenek a fákról, kigyökereztetik, és ezeket a dugványokat ültetik el.

„Megállunk a magunk lábán. A munkánk gyümölcsének íze édesebb. Még ha zsemlén élünk is, megtaláltuk a békét a szívünkben” – fogalmazott Haixa.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek