Hét ötlet a karácsonyfa újrahasznosítására

29 dec. 2014 Vaskor Máté

Amikor az 1800-as években divattá vált fát díszíteni karácsonykor, akkor még főként pattogatott kukoricát és aranyozott diót aggattak a fenyőre. Manapság már rengeteg hulladék keletkezik csak a karácsonyfák készítéséből.

karifaAz ünnepek után sokan könnyedén válnak meg a fától és a díszítő elemektől, holott nem szabadna szennyezni a környezetet, ráadásul újra is hasznosíthatjuk az így keletkező "szemetet".

Élő karácsonyfa

Nem feltétlen kell minden évben új fát venni. Csupán annyi a dolgunk, hogy egy nagyobb cserépbe fűrészport és virágföldet öntünk, majd átültetjük bele a fánkat karácsonyt követően. Tartsuk mindig vízesen a földet, hogy a következő évben is hasznát vehessük a növénynek.

Madáretető

Akár elültetjük, akár az álványon hagyjuk, a kertben nagy haszna lehet a fának. Madarak tucatjai érkeznek majd a fenyőhöz a faggyú illatára, így az ünnepi kellékből hamar madáretető válhat.

Évelő növények megóvása

Helyezzük a levágott ágakat a fiatal vagy évelő növényeink köré, ugyanis megvédik azokat a talajmenti fagytól, valamint tavasszal a hóolvadás okozta károktól. 

Tűzifa

Karácsonyt követően aprózzuk fel a fa törzsét, ami ezután kitűnően szuperál a kandallónkban. Figyelem, az ágakat ne égessük el, mert könnyen szikrázhatnak.

Fafaragás

Mind az ágak mind pedig a törzs alkalmas különböző faipari termékek előállítására, még amatőrök számára is. Akár jó családi programot is csinálhatunk a farigcsálásból.

Illatzsák

Óvatosan tépkedjük le a tűleveleket, a lehullottakat pedig gondosan szedjük össze, majd helyezzük azokat egy barna papírzacskóba. Egész évben pazar fenyőillatot teremthetünk vele lakásunkban.

Égetés

Amennyiben végképp nem szeretnénk megtartani a fát, úgy melegebb időben égessük el az ágait, a hamvait pedig szórjuk szét a kertben. Olyan értékes ásványi anyagokat és tápanyagokat tartalmaznak az ágak, melyek gazdagítják a talajt.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek