Nem azt, akire most gondolsz. Nem a modortalan, műveletlen bunkót. Az igazi parasztot. Nem? Mesélek róla. Nem a nagygazdáról, az egészen kicsiről.

Nem a vállalkozóról, aki sokmilliós gépparkot tudhat magáénak, aki Uniós támogatásokhoz jut, feketén adja a termény egy részét, főállású növénydoktort, agronómust, könyvelőt tart és Porsche terepjáróval jár vadászni.

Arról mesélek, aki néhánytíz hektárt művel. Ebből él, ebből tartja el a családját.

A paraszt ezernyi dologhoz ért. Ismeri a földet, az időjárást. Tudja a természet ősi törvényeit.

Tudja, melyik földdarabba mit jó vetni. Hol zsírosabb, hol soványabb. Tudja, melyik növény kell a napsütötte oldalba, melyiket a homokosabba. Tudja, hol van pangóvíz, hol szikes.

Tudja azt is, vadjárta részre szálkás gabona kell, azt nem eszi annyira az őz. Szúrja a száját.

Ősszel felszántja a földet. Vezeti a traktort, ahhoz is ért. Kell is értenie. Örömmel nézi a zsírosan kiforduló földet.

A földje közepén álló néhány fát, bokrot nem bántja. Kell a madaraknak fészekrakó helynek. Körbeszántja.

Boronál, elveti a gabonát. Hengerekkel lenyomja a földet, hogy egyenletesen keljen.

Minden reggel a földjén jár, figyeli, bújik-e a vetemény.

Örül, amikor az első apró, zöld hajtások előbukkannak a hantok közül.

Nézi az eget, mikor ígér egy kis esőt.

Tudja, mikor kell kiszórni a fejtrágyát. Mikor milyen fertőzés ellen kell permetezni.

Tudja, mi kell a növénynek, hogy szépen teleljen.

Közben figyeli az időjárást. Mindig figyeli. Barát és ellenség, ősidők óta.

Télen hóért könyörög, hogy takarja be a vetést. Kell a védelem a fagy ellen, a fehér paplan. Kell a megolvadó hó is, hogy beszivárogva a talajba öntözze azt. Aztán hidegért könyörög, mert ha nincs fagy, a kártevők áttelelnek. Nagy lesz a költség, drága a növényvédőszer.

Később azért könyörög, a hótakaró felszíne ne olvadjon, majd fagyjon jéggé. Megfullad alatta a növény. Ma már nincs birka, amit kihajthatna a földre, hogy feltörje a jeget. 

Amikor leolvadt a hó a földekről, figyeli, hópenész megtámadta-e? Ha igen, kiheveri-e?

Trágyázza, nevelgeti a gabonát. Tudja, ha fehér foltot lát, jót nem jelent. A fránya vetésfehérítő. Gyorsan kell permetezni, védeni a gyenge növényt.

Lesi az eget, kutatva egy aprócska felhő után. Kell az eső, szomjas a vetés.

Aztán, amikor itt az aratás ideje, megint az eget kémleli. Ne essen, ne ázzon az érett szem. Ne romoljon a minősége, kalászba ne csírázzon.

Ha sikerül betakarítani a termést, raktárba viszi. Reméli, jó ára lesz idén. Talán marad valamennyi pénz. Mert a terményt már lekötötte. Hitelbe kapta a műtrágyát, vetőmagot, gázolajat, növényvédő szert. A termény a fedezet.

Ha sok termett, marad magának is, nem visz el mindent az integrátor. Abból a pénzből meg kell élni a családnak is, abból kell javítani a traktort, venni új ekét, cserélni a rostát.

Sok ideje nincs, aratás után nem sokkal már csávázza a gabonát.

Aztán szánt, vet, arat. Újra és újra.

Ha nincs szerencséje -mert van olyan év is, tudja jól-, akkor a tegnap még szépségesen hullámzó búzamező reggelre letiport, meggyalázott csatatér. Hiába, a jégverés nem válogat. A paraszt nyel egyet, átszámolja, mennyit kap a biztosítótól, mennyi a kár. A természet nem könyörületes, de a paraszt mindig is tudta ezt, nem berzenkedik.

Aztán, ha nincs szerencséje és a föld jókora része bérelt volt, egy őszön már nincs, amit bevessen. Ha neki nem jutott a környékbeli földekből, ha nem nyerte el újra a régóta bérelt területet, akkor nincsen tovább.

Hiába a tudása, azt máshol használni nem lehet. Máshoz nem ért, csak a földhöz.

Eladja a gépeket, abból egy időre megélnek.

És aztán? Mi lesz később? Talán az új földesúr bérbe veszi a raktárt, abból is csurranhat valami. 

Azért tavasszal megszokásból kimegy a földre, amit tavaly még ő művelt. Csak a szélére.

Nézi, hogy veri fel a gaz.

Nézi az eget. Most kellene az a pusztító jégeső! De nagyon kellene!

Forrás