Súr: a falu, amelynek lelke van

02 júl. 2014 Palásti Péter

A Súrban élők nem csak szálláshelyüknek tekintik a települést, hanem igazi közösségnek is. Meg is látszik a helybéliek lelkülete a falu fejlődésén.

sur copyNincsenek sokan, még az ezerháromszázat sem éri el az összlétszám, ám ami egy átutazó számára is látható, az sokkal több dolgos kezet tételezhet fel. Aki egyszer is idevetődik, az sem kerülheti el a főteret, mely az elmúlt években folyamatosan megújult. Átalakítói jól tették, hogy megtartották azt a két farönköt, amit húsvétkor nyuszi-mamának és nyuszi-papának, szüretkor pedig szőlősgazdának és feleségének öltöztetnek fel, illetve a többi ünnepen az aktualitásoknak megfelelően - olvasható a kemma.hu-n.

Igazán kedves hagyomány ez, amihez kifejezetten jól illeszkedik az életfa, ami Semes Bogya Eszter munkája. Azé a művészé, aki itt nőtt fel, aztán messzire került, de mindig örömmel jön vissza. Ez az alkotása lenyűgözi azokat is, akik mindig itt éltek, illetve azokat, akik sosem éltek ebben a községben, de szívesen járnak vissza. Magam is az utóbbiak közé tartozom, mert a környék szépsége, a súriak kedvessége és példamutató összefogása egyaránt vonz.

Ötletességük szintén, ami abban nyilvánul meg leginkább, hogy gyakran kitalálnak olyasmit, amit máshol nem. Elég csak arra utalni, hogy még az országos televíziók érdeklődését is felkeltették azzal a tojásfával, melyre csak azok aggathatták fel húsvéti jelképeiket, akik hozzájárultak a nagy esőzések után azóta is használatos szivattyúk megvásárlásához.

Ugyancsak az adománygyűjtés volt a célja annak a disznótornak, amit sokan támogattak. Akadt köztük államtitkár is, aki saját bankszámlájáról húszezer forintot utalt át, hogy a község nagyobb eséllyel pályázhasson egy térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. Nem az országosan ismert politikuson és az önkormányzat tagjain múlott, hogy az ígéretek ellenére harmadszor sem kaptak támogatást erre. No, de ami késik, az nem múlik!

Jó példa erre annak a rendezvénytérnek a megvalósítása, amit hivatalosan néhány napja avattak fel a futballpálya mellett. Itt olyan környezetbe illő szabadtéri színpadot is létrehoztak az ahhoz tökéletesen passzoló nézőtérrel együtt, ami megyénk egyik városában nem sikerült. Ráadásul itt csak 28 millió forintot költöttek erre, ott pedig 130 milliónál is többet.

Ez ugyancsak jól mutatja azt az átgondoltságot, miszerint a község képviselő-testülete csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Ezért is döntöttek még a tavalyi esztendőben arról, hogy az orvosi és a fogorvosi rendelőt átköltöztetik az óvoda melletti, korábban az idősek klubjának helyet adó épületbe. Azt is alaposan kiszámították, hogy miként újíthatják meg a kultúrházat, aminek már a látványterve is elkészült. Megvalósítására még az idén sor kerülhet.

Súr példamutató, igazi ökumenikus település

A községben talán senki sem akad, aki ne lenne hívő ember. Legtöbben a katolikus egyházhoz tartoznak, de szép számban vannak az evangélikusok is, míg az őskeresztények kevesebben, de hitükben ugyan úgy erősen, mint ahogy az a néhány református, aki itt él. Ebből is látszik, hogy igazi ökumenikus település Súr. A hamarosan lezáruló választási ciklusban először az evangélikus templomot újították fel kívülről még 2010-ben. Ennek oldalfalára még csengettyűsort is szereltek, melyekkel naponta többször szólaltatják meg a harangjátékokat. Időközben ugyancsak széppé varázsolták a katolikus templomot kívülről-belülről.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek