Elképesztő: végtagok nélkül él aktív életet a földműves

30 jún. 2014 Papp Gini

Aki földművességre adja a fejét, tudja, milyen komoly kihívással szembesül nap mint nap. Egy fiatalember megható, lélekemelő története következik.

511Tegnap egy utcán barangoló, kóbor kutya nagy átalakulásáról számoltunk be, ma pedig egy újabb szívbemarkoló történetet osztunk meg önökkel.

Chris egy igazán különleges srác: nem vezethetne törvényesen, nem képes mezőgazdasági gépeket javítani, vagy egy láncfűrészt beindítani, mégis a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében földműves.

Amikor a fiú világra jött, édesapja felhívta nagymamáját és elmondta neki, hogy a gyermekük egészséges ugyan, de végtagok nélkül született. A nagyit nem kavarta fel a hír, ugyanúgy állt a kérdéshez, mint a fiáék. Tudta, hogy Chris teljes értékű életet fog élni mellettük.

Viccesen annyit tett hozzá a telefonban: „nem csodálkozom, sosem fejeztél be fiam semmit, amit elkezdtél”.

A fiú olyannyira nem tartja magát kevesebbnek vagy bénábbnak társainál, hogy a földművelés mellett gördeszkázik és verseket is ír.

Önállóan látja el magát, a fogmosás sem okoz neki gondot. Halloween estéjén ő is eljár cukorkát osztogatni. Úgy nőtt fel, hogy szülei mindig teljes fizikumú, egészséges emberként bántak vele, és az elvárásaik is ilyenek voltak felé. Chris életfelfogása, élethez való hozzáállása maximálisan pozitív, rendíthetetlenül eltökélt a dolgaiban, és remek humorérzéke van.

Életfilozófiája, hogy el kell tudni fogadni magunkat teljes valónkban.

„Vannak akik szégyellik, hogy szeplősek, nagy az orruk vagy úszógumi van a derekuk körül. Azt gondolom, aki a kinézete miatt aggódik, a lehetőségektől fosztja meg magát” – mondta Chris.

{youtube width="570" height="321"}H9S3n_tILKo{/youtube}

Forrás: zacc.cafeblog.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek