Most elmegyünk vidékre - hagyjuk a csúnya politikát másra - megnézzük, hogy volt régen, mit csináltak falun ősszel, amikor végeztek a betakarítással.

Ilyen társas munka a kukoricafosztás. Van, ahol tengerihántásnak nevezik, van ahol máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.

Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztották, vagyis hántották, itt ez volt a neve. Alkonyatkor felhangzott a muzsika vagy cimbalomszó egyik-másik udvaron, s a csapatostól jövő lányok, legények letelepedtek a garmada köré, és víg nótázás közben kezdtek el fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncra perdültek, majd fosztottak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordtak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a vidám muzsikaszó mellett hamarabb készen volt a nagy garmada megfosztásával, táncolt is hajnalhasadtáig.

A kalotaszegi Nyárszón főleg a legények mentek a lányos házakhoz megkérdezni, hogy „kell-e hántó?” A kukoricát a szobai tükör felé eső részében fejtették. Főtt csöves kukoricával és mézes kukoricával kínálták a segítőket. A lányok arcát a legények tréfából üszkös kukoricával kenegették. A tengeri héjában meghengergették egymást a lányok, a piros csöveket pedig elkapkodták a legények, s azt csókkal kellett kiváltani.

Turán a kukoricafosztóba rokonokat, jó barátokat hívtak meg. Jó időben az udvaron, esőben a konyhában, fészerben fosztottak. Szilvával, süteménnyel, itallal kínálták a segítőket. Énekeltek, beszélgettek.

Manapság már alig vannak települések, ahol férfiak és nők részesei lehetnek ennek a vidámságnak. Milyen szép lenne ezeket a hagyományokat sokáig megőrizni. Meg aztán jó buli is lehet, jó a társas együttlét mindig, és éppen ez megy veszendőbe. Igazán kár érte.

Forrás itt!