Címlap / Életmód / Nyugdíjba ment 33 évesen: a stresszmentes életet választotta

Nyugdíjba ment 33 évesen: a stresszmentes életet választotta E-mail
Írta: Administrator   
2013. május 13. hétfő

nyugdijHa százból öt ember statisztikailag nem éri meg, hogy nyugdíjas lehessen, miért ne lehetne előrébb hozni a nyugalmasabb éveket? Ugye érdekes felvetés?

Egy brit újságíró, Ed Hawkins 33 évesen döntött úgy, hogy felmond, és a nagyvárosi nyüzsgést a dél-francia vidék nyugalmára cseréli, követve nem kevés honfitársa példáját,

Ed Hawkins úgy döntött, nem akarja élete legszebb éveit újságíróként egy számítógép képernyőjére meredve tölteni, miközben Angliában egy férfi várható átlagéletkora 78 év, de egészségesen ennél több mint tíz évvel kevesebb, és nem lehetetlen, hogy mire elérné a nyugdíjkorhatárt, az már 70 vagy 75 évre emelkedik, ha a dolgok így haladnak. (A mai harmincasok csak 68 évek koruktól számíthatnak állami nyugdíjra Nagy-Britanniában.)

A döntés, hogy előbbre kerüljenek a „nyugdíjas évek", és későbbre tolódjon a munka dandárja, persze rizikós és sokak szerint felelőtlen döntés. Ugyanakkor, mint kiderült, nem a fiatalember és párja az egyetlen, aki így gondolkodik. Itt nem „munkakerülő" fiatalokról van szó, hanem ambiciózus, a karrierjüket fontosnak tartó 30-40 éves emberekről, akik azonban nem csak munkára akarják használni életük legjobb éveit.

Borozgatás a kandalló előtt
Ed Hawkins 17 éves kora óta foglalkozik újságírással, nem házas, nincsenek gyerekei, hitelképes, lakását pedig kiadta, így úgy gondolta, lehetőséget ad magának egy átmeneti szabadságra. A költségvetés szűkös, de szerényen azért jóval olcsóbban megoldható, mint korábbi londoni élete. Így párjával lehetőségük adódott arra, hogy télen olvassanak és borozgassanak a kandalló mellett, nyáron a medence mellett pihenjenek és a napos teraszon vacsorázzanak. Bár sokan úgy gondolják, hogy fiatalok még a nyugdíjas életstílushoz, ők úgy érzik, jobb így, stresszmentesen az élet.

Vannak hasonló párok Dél-Franciaországban, olyanok is, akik IT tanácsadói munkájukat adták fel a nyugodtabb életért, és használaton kívüli traktorgarázst varázsoltak lakhatóvá. Yvonne és Ian 43 évesen vonult vissza, szintén kiadott lakásukból fedezik megélhetésüket, illetve Ian akkor dolgozik, ha kedve tartja, csak hogy ki ne essen a gyakorlatból, és olyan emberekkel, akiket kedvel.

Az idősebbek nem értik
Azonban az idősebb generáció általában nem érti meg ezt a hozzáállást, hogy valaki éppen akkor akar „szabadságot kivenni" az életéből, amikor le kellene telepednie, családot kellene alapítania. A visszatérésre a lehetőség mindig adott, persze nem minden szakmában egyformán egyszerű újra munkát találni, és nyilván nem könnyű újra beleszokni a napi darálóba.

Forrás: kivultagasabb.blog.hu

Share

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

  • EZT OLVASTAD MÁR?


Népi gyógyászat, természeti gyógyítók és gyógymódok I.

Hogyan éltek, és mi módon tudtak túlélni az emberek betegségeket, nagy járványokat azokban a koro.. >> Tovább olvasom <<

 
Hirdetés
matrix wamsler3
   

Kiemelt cikkeink

Nyaralás alatti bolondozások: meztelen napozás, spontán házasodás
Hozzászólások: 0

Nyaralás alatti bolondozások: meztelen napozás, spontán házasodás
Nyaraláskor mindenki felszabadultabb, lazább, az emberek többsége többet megenged magának, mint ...

Süni, a kert hasznos lakója
Hozzászólások: 0

Süni, a kert hasznos lakója
Ha szeretnénk vegyszerek nélkül kertészkedni, jó, ha odaédesgetjük a süniket kertünkbe és ...

Kubu! Úgy szeretünk!
Hozzászólások: 4

Kubu! Úgy szeretünk!
Kubu. A finom frissítő ital nem csupán a gyermekek, de a felnőttek kedvence is.  Ráadásul kiscsaládunk ...

Interjú egy magyar vándorral: Brazíliában sincs kolbászból a kerítés
Hozzászólások: 0

Interjú egy magyar vándorral: Brazíliában sincs kolbászból a kerítés
Zákonyi Bence 2000-ben ment capoeirát tanulni a dél-amerikai országba, azóta pedig már a fél ...

Miért jönnek a medvék Magyarországra?
Hozzászólások: 0

Miért jönnek a medvék Magyarországra?
Elképzelhető, hogy Szlovákiában annyira megerősödött az ottani medvepopuláció, hogy már kevés ...

Főtt kukorica, a nyár ízes csodája
Hozzászólások: 0

Főtt kukorica, a nyár ízes csodája
Minden bizonnyal a kukorica a legismertebb és legkedveltebb gabonafélék egyike, amely igencsak jó ...

Témába vág

Szabad tűzön füstös az ízkavalkád
A konyhai főzés általában a hölgyek kiváltsága, szabad tűzön inkább a férfiak jeleskednek. Ez a kiváltság a hagyományos paraszti... >>
Zseniális találmány: műanyag palackból kutyaeledel
A világ kóbor kutyái és a PET palackok között első hallásra nem sok párhuzamot lehet találni, egy törökországi cég azonban okosan... >>
Sok nyavalya doktora a frissítő menta
Üdítő és egészséges a recept: ha a nyári melegben kis frissességre vágyunk, vagy netán valamilyen egészségügyi panaszunk van, forduljunk... >>
A gyógyító természet kincsestára: a szem a lélek tükre
A természet kincsestár, amelyet használtak, s nem kihasználtak eleink. A természet hétköznapi titkaival jobb lehet fizikai, s így lelki... >>
"Arról álmodom, hogy iskolába mehessek"
Afrikai gyermekek ezrei gyalogolnak nap mint nap 10-15 kilométert is azért, hogy vizet vigyenek családjuknak. A kormányzatok miatt szomjaznak... >>

Korábbi cikkeinkből...

Egyszerűen, gyorsan: készítsünk sajtot házilag!
Téma: Otthon készült Hozzászólások: 1

Elvesztette elsőségét Tibet eddigi legnagyobb tava
Téma: Mozaik Hozzászólások: 0